J.P. Morgan

Repül a JP Morgan két vezetője

A JP Morgan idei részvényesi közgyűlésén már rezgett a léc több vezető alatt, amikor a menedzsment újraválasztásáról szavaztak a tulajdonosok. A bank pénteken bejelentette, hogy két felsővezetőjét leváltja. David Cote és Ellen Futter felsővezetők távoznak a pénzintézettől - írja a marketwatch.com.

A JP Morgan is pesszimistább Kínával kapcsolatban

A JP Morgan ma közzétett elemzésében csökkentette Kínára vonatkozó növekedési előrejelzését. A bank elemzői szerint 2013-ban pusztán 7,4 százalékkal nőhet az ázsiai óriás gazdasága az előző elemzésük szerinti 7,6 százalék helyett. Ezzel a bank pesszimistábban látja Kína növekedési kilátásait az ország kormányzatánál is, akik 7,5 százalékos növekedést várnak idén.

Hiába a jó banki gyorsjelentések, aggódnak az elemzők

Rosszul jön a bankoknak az emelkedő kamat- és hozamkörnyezet, ahogy ez a héten közzétett két amerikai nagybanki gyorsjelentésből is kiderült. A Wells Fargo és a JP Morgan összesen 6,5 milliárd dollárt bukott emiatt a Bázel III. szerint elismert tőkéjéből - írja a Bloomberg. Ráadásul olyan pozitív tételek segítették a második negyedévben őket, amelyekre a jövőben egyre kevésbé támaszkodhatnak. A gyorsjelentés közzététele után a pénteki kereskedést a JP Morgan 0,3%-os mínuszban, a Wells Fargo 1,8%-os pluszban zárta.

Péntek esti örömünnep Amerikában

Bizonytalan hangulatban zajlott a pénteki kereskedés nagy része az amerikai tőzsdéken. Kellemes meglepetést hozó második negyedéves banki gyorsjelentések jelentek meg a nap folyamán, ugyanakkor a közzétett makrogazdasági adatok nem kedveztek annak, hogy az indexek meghaladják csütörtökön elért történelmi csúcsukat. Az erős esti hajrának köszönhetően azonban ez sikerült.

A vártnál jobb gyorsjelentés a JP Morgantől

A várt 1,44 dollár helyett 1,60 dollár lett a JP Morgan második negyedéves egy részvényre jutó eredménye. A bevétel szintén jobb lettek a vártnál, hiszen 25,96 milliárd dollárra rúgott a várt 24,84 milliárd dollár helyett. A nyitás előtt a kedvező számok ellenére 0,8%-os mínuszban tartózkodik már az árfolyam.

Megindul-e végre a DAX?

Amerika már csúcsait döntögeti, a német index azonban lemaradt, így ha utol akarja érni tengerentúli vetélytársát, akkor komoly raliba kell kezdenie. A tengerentúli részvények közül több kitöréssel kacérkodó papírt találtunk. Ma a DAX mellett az eBay és a JP Morgan grafikonját vizsgáltuk meg részletesen.

Tizenhárom bankot büntet meg az EU versenykorlátozás miatt

Megbüntették az európai hatóságok a Markit pénzügyi adatszolgáltatót, a Nemzetközi Swap és Derivatív Szövetséget (ISDA) és 13 bankot hétfőn, mivel kiszorítottak tőzsdei versenytársakat a hitelderivatívák piacáról, megszegve az EU versenyjogi szabályait - írja a Reuters.

Többet ér az OTP a JP Morgan szerint

A JP Morgan jelentősen csökkentette az OTP részvényekre vonatkozó célárát, de továbbra is optimista a magyar bankkal kapcsolatban, az OTP papírokat felülsúlyozásra ajánlják.

Saját magukat szabályoznák a bankok az USA-ban

Az amerikai bankok javaslatot nyújtottak be a Fednek arról, szerintük hogyan kellene a bajba jutó bankokat feltőkésíteni - írja a Reuters a Wall Street Journal értesülésére hivatkozva. A pénzintézetek holdingjai eszerint a kockázattal súlyozott eszközeik 14 százalékára rúgó részvény- és kötvényállományt lennének kötelesek folyamatosan tartani eszközeik között, hogy az esetleg bajba jutó leányvállalataikat képesek legyenek kisegíteni.

JP Morgan: gyorsul a világgazdasági kilábalás

A világgazdaság kilábalási ütemének gyorsulására utal a legújabb átfogó aktivitási mérőszám - közölte szerdán az egyik vezető pénzügyi szolgáltató csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzésimenedzser-index (BMI) alapján.

A JP Morgan 1,5 milliárdos buktát kénytelen elkönyvelni

A JP Morgan több mint 1,5 milliárd dolláros veszteséget kénytelen elszenvedni annak következményeként, hogy az Alaba állambeli Jefferson megye a legnagyobb amerikai önkormányzati csődöt jelentette be - írja a Bloomberg.

Meddig eshet az OTP?

Az utóbbi időszakban a bankpapírok többsége komoly emelkedést tudhat maga mögött, így egy meginduló korrekcióban kiváló shortpapírokká válhatnak. Persze hosszabb távon alsóbb támaszokon még mindig vétellel érdemes próbálkozni. Ma az OTP mellett a Raiffeisen és a JP Morgan grafikonját vizsgáljuk meg részletesen.

Magyarország jobban teljesít? - Londonból már látják

Javította a magyar befektetések súlyozására adott ajánlását kedden a JP Morgan globális pénzügyi szolgáltató csoport, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva az átértékelést, hogy a térségbeli gazdaságokhoz mérve is javultak a magyar gazdaság növekedési mutatói, és a magyar jegybank monetáris politikája kiszámítható maradt.

Határozott győzelmet aratott a JP Morgan vezére

Jamie Dimon, a JP Morgan vezére a részvényesek határozott támogatását élvezte a minap tartott részvényesi közgyűlésen, amelyen leváltását is kezdeményezték. Ellenben a közgyűlésen a vezetőség három tagját épphogy újraválasztották a részvényesek - írja a Financial Times.

Inog a JP Morgan vezérének széke

A JP Morgan nagyrészvényesei egyre kevésbé támogatják a bank vezérigazgatóját és elnökét, Jamie Dimont. Bár még a részvényesek nem váltanák le a vezért, egyes vezetőségi tagokat valószínűleg nem választanak újra a jövő hét keddi éves közgyűlésen - írja a Financial Times.

Kereskedési nyereség minden nap? - Egyes bankoknak összejött

Napi felbontásban rendkívül jó eredményeket ért el az első negyedévben a JP Morgan és a Bank of America az értékpapír-kereskedésben, hiszen e három hónap során minden egyes nap nyereséget tudtak elkönyvelni. Kereskedési bevételük az egy évvel korábbihoz képest azonban így is esett. A Goldman Sachs kettő, a Morgan Stanley nyolc napon volt veszteséges - írja a Bloomberg.

Felfedték a túl nagy bankokra vonatkozó terv részleteit

A túl nagy bankokat szabályozó javaslat részleteiről is beszámoltak az eltőrjesztők tegnap Amerikában. Az adófizetők védelmében megnövelnék az óriásbankokra vonatkozó tőkekövetelményt, hogy ezzel csökkentsék egy esetleges csőd kockázatát. Az 500 milliárd dollárnál is több eszközzel rendelkező bankokra 15 százalékos, az 50 és 500 milliárd közöttiekre 8 százalékos tőkekövetelmény vonatkozna - írja a Bloomberg.

Csak átmeneti volt az erősödés?

A tegnapi felfelé korrekció után ma lefelé indulhatnak az árfolyamok az amerikai börzéken, a Dow futures -56, a Nasdaq futures -9, az S&P futures pedig -5 ponton áll.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.